Az ENSZ-főtitkár kelet-timori különmegbízottja

Sérgio Vieira de Mello, 2002

Az ENSZ főtitkár kelet-timori különmegbízottját az ENSZ főtitkára nevezte ki az ENSZ Kelet-Timorban felállított átmeneti adminisztrációja[1](en) (UNTAET) irányítására. Kelet-Timor korábban indonéz megszállás alatt állt, 1975-ben vált annektálással Indonézia részévé. A függetlenedés időszakában a különmegbízott olyan szerepet töltött be a kormányzati struktúra kialakításában és szervezésében, amely megfelelhet egy államfő szerepének.

Az 1999-es kelet-timori függetlenségi népszavazást követő erőszakos cselekmények, amelyeket helyi szélsőséges indonéz milíciák követtek el az anyaország támogatásával, rendkívül sok halálos áldozatot eredményeztek, hatalmas károkat okoztak.[2] Az UNTAET-nek – a különmegbízott irányításával – ebben a környezetben kellett megteremtenie az ország valós függetlenségét, megalapozni a gazdaság, a termelés beindulását, a helyi közigazgatás alapjait.

Az első különmegbízott Sérgio Vieira de Mello brazil diplomata volt, aki több, mint 20 éves ENSZ karriert tudhatott a háta mögött. Feladatát 1999 októbere és 2002 között látta el, a megbízotti státusz itt gyakorlatilag az ő személyével azonosult. A népszavazás eredménye után azonnal elfoglalta állomáshelyét Diliben, és az általános választások eredményéig, vagyis a parlament megalakulásáig és az elnök hivatalba lépéséig maradt.

További különmegbízottak:

  • Kamalesh Sharma
  • Haszegava Szukehiro[3][4]
  • Atul Khare
  • Ameerah Haq[5]
  • Finn Reske-Nielsen, a jelenlegi különmegbízott[6]

Jegyzetek

  1. Az UNTAET neve hivatalosan magyarul
  2. Kelet-Timor: az örök gyarmat?. Origo, 2001. augusztus 28. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  3. UN Biographical Note "SUKEHIRO HASEGAWA APPOINTED AS Head of un Office in TIMOR-LESTE" (Press Release SG/A/926 BIO/3662), 2005. június 3. (Hozzáférés: 2012. december 30.)
  4. UN Biographical Note "Secretary-General Appoints Sukehiro Hasegawa of Japan, Deputy Special Representative in East Timor" (Press Release SG/A/806 BIO/3427), 2002. június 14. (Hozzáférés: 2012. december 30.)
  5. Biographical Note. Department of Public Information, News and Media Division, United Nations. (Hozzáférés: 2012. december 30.)
  6. Finn Reske-Nielsen (PDF). (Hozzáférés: 2012. december 30.)
Ez a közigazgatással kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
Ez az intézményről, szervezetről vagy gazdasági társaságról szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!