Kolstad Håndball

Kolstad Håndball
Csapatadatok
SzékhelyTrondheim, Norvégia
Alapítva1972.
StadionKolstad Aréna
VezetőedzőNorvégia Christian Berge
BajnokságNorvég bajnokság
Csapatmezek
Hivatalos honlap
Kolstad Håndball honlapja

A Kolstad Håndball egy norvég férfi kézilabdacsapat, amelynek székhelye Trondheimben van. A csapat nyert már norvég bajnokságot, és norvég kupát.

Története

A klub 1972-ben a Kolstad Idrettslag sportklub kézilabda szakosztályként jött létre. Azóta anyagilag függetlenné vált és önálló csapatként szerepel. A felnőtt csapat 2005-ben jött létre, a norvég élvonalba 2015-ben jutott fel. 2018 augusztusától a Kolstad Arénában játssza mérkőzéseit. 2021 októberében jelentette be az akkor a norvég bajnokság kilencedik helyén álló csapata, hogy a következő években a legjobb norvég játékosokat le fogja igazolni és európai szinten is meghatározó csapatot fognak építeni. Ekkor jelentették be Torbjörn Bergerud, Magnus Gullerud, Janus Daði Smárason és Sigvaldi Guðjónsson érkezését a következő szezonra, valamint 2023-as igazolásként Sander Sagosen és Magnus Abelvik Rød érkezését.[1] 2023-ban megnyerték első norvég bajnoki címüket. A megnövekedett kiadásokat azonban nem tudták követni a szponzori bevételek megfelelő ütemben, így 2023 nyarán pénzügyi gondok jelentkeztek a csapatnál. A klub arra kérte a játékosokat, hogy erre a szezonra 30 százalékot, a következő szezonban pedig 20 százalékot engedjenek bérükből.[2]

A csapat célja, hogy minél több Trøndelag régióból származó játékost foglalkoztassanak.[3]

Sikerei

  • Norvég bajnokság győztese: 2023
  • Norvég kupa győztese: 2023, 2024

Jelenlegi keret

A 2023–2024-es szezon játékoskerete:

Kapusok
  • 01 NOR Lars Eggen Rismark
  • 30 NOR Torbjørn Bergerud
Jobbszélsők
  • 48 ISL Sigvaldi Guðjónsson
  • 72 NOR Erlend Johnsen
Balszélsők
  • 06 NOR Sander Sæterhaug Rønning
  • 07 NOR Adrian Aalberg
Beállósok
  • 11 NOR Henning Bjørkås Limstrand
  • 14 NOR Magnus Gullerud
  • 42 NOR Martin Hernes Hovde

Balátlövők
  • 10 NOR Magnus Langeland
  • 25 NOR Simen Ulstad Lyse
Irányítók
  • 04 NOR Vetle Eck Aga
  • 05 NOR Sander Sagosen
  • 23 NOR Gøran Johannessen
Jobbátlövők

Jegyzetek

  1. Most már biztos, hogy új szupercsapatot kap a kézilabdavilág, 2021. november 1.
  2. Máris súlyos anyagi gondokkal küzd a kézilabdavilág új szupercsapata, 2023. július 10.
  3. Om klubben (norvég nyelven). (Hozzáférés: 2023. október 22.)

További információk

  • Hivatalos oldal
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap